~7.fejezet A hívás

Sziasztok! :) El sem hiszem,hogy lassan 500 oldalmegtekintést kap a blogom. *-* Itt a 7. rész amit az egyik  legjobb barátnőmnek küldök. :) Remélem elnyeri a tetszéseteket. Komizni ér! xX

-Nekem mennem kell,sajnálom -állt fel Conor fél óra után.
-Oké,szia - törölgettem a szemem, felálltam,hogy adjak neki egy puszit. Megölelt és látszott rajta,hogy most valami nagyon biztatót akar mondani csak nem tudott.Helyette ő is adott egy puszit az arcomra és elment.
Meli becsukta az ajtót és visszajött hozzám.
-Jól vagy? - nagyokat pislog,mint egy kiskutya. Nagyon szeretem ha így néz rám,mert akkor tudom,hogy aggódik értem és,hogy érdekli a lelki állapotom.
-Aha -törölgetem még egy kicsit a szemem.- Te,nem akartál valami anime-t mutatni a neten? -Meli szemei kipattannak. Ha tudod a megfelelő témát,hogy eltereld a gondolataid,király vagy. Barátnőm odarohan a géphez és már pötyögi is a Google-ba amit akar.Hamar beírta az oldalt és megnyitott egy képregényt.
-Mi a címe? -kérdem,miközben közelebb lépek a monitorhoz és leülök.
-Amai Akumu no Memai - mondja Meli. Felhúzom a szemöldököm.
-Lefordítanád?
-Passz.De nekem nagyon tetszik -feláll és lenyom a helyére,hogy elolvassam. Egy lányról szól aki elköltözik ,isten tudja hová. Ott él egy srcácal aki a főbérlő és a lány azt hiszi,hogy szellem. Majd egymásba szeretnek.
-Tök jó! Muti a második részt!- követelem nevetve.
-Még nem raktál fel -biggyeszti Meli a száját. Finoman kirángat a gép elől,hogy visszaülhessen.
-Annyira jó barát vagy -ölelem át oldalról. Ilyen őszinte,kedves,megértő barátom nem volt soha. Fogalmam sincs mi lesz ha megkapja az ösztöndíjat.Jut eszembe...
-Mikor értesítenek az ösztöndíjas izéről? -nézek rá.
-Azt mondták május 20. után küldenek papírt és fel is hívnak...-mondja szomorúan.
-De hát már 25. van! -kiáltok fel.
-Tudom.Ezért félek - mosolyog rám erőtlenül. -És még az értesítő levél se jött meg.
Melinek az a legnagyobb álma,hogy Japánba mehessen egy képzőművészeti egyetemre.Nagyon szépen rajzol és kiemelkedően jól rajzolja meg a manga karaktereket.Vagy anime karaktereket? Mind egy. Azokat a nagy szemű, sima bőrű szép lányokat a magazinokból.
Ha nem kapja meg összeroppan. Egész életébe erre készült. Azt hiszem hatodikosok lehettünk amikor beállított a suliba az első saját készítésű történetével. De sajnos nem fejezte be. Azóta több story-t írt,csak úgy magának,szórakozásból,újságoknak kisebb történeteket és nekem is.Egy nagyon szép történetet rajzolt a barátságunkról. Amióta nagyon jóban vagyunk több rajzot is kikuncsorogtam tőle és kiraktam a szobám falára. Majd ha egyszer én is ugyan olyan szépen fogok rajzolni,mint ő,akkor majd lemásolom őket és össze is hasonlítom.
-Úr isten! Már 4 óra! -kapok a fejemhez. - Megígértük  Lory-nak,hogy negyed ötkor találkozunk a New Yorker előtt!- Meli szeme elkerekedett és pánik roham szerűen kirohant az előszobába,ott elkezdte magára rángatni a Nike-ját.
-Mi lesz? Tapsra vársz? -nevet rám. Én is kimegyek és felkapom a tornacsukám és felveszem a dzsekim. Már épp kilépünk az ajtón amikor eszébe jut valami.
-Menjünk Anyu kocsijával! -mondja és meggyőződésem szerint az a bizonyos villanykörte a feje fölött lebeg.
-És hol a jogsid? -húzom fel a szemöldököm.
-Ha bemegyek a kulcsért akkor már elhozom a jogsimat is a pénztárcámmal együtt -érvel és meg se várva a válaszom visszamegy a lakásba. Én kint várom meg. Meli már több,mint öt perce bement a házba és már csak hat percünk maradt,hogy oda érjünk.
-Melinda Gooseberry! A te lelkeden szárad ha Lory már nem lesz ott! -kiabálom be az ajtón. Meli izgultan, toporogva jön ki az ajtón.-Mi van?Mitől pörögsz?
-Bejövő hívás...nem ismerem...-mondja izgatottan. Ekkor jut eszembe,hogy Harry-nek is megadtam Meli számát.